Monday, December 3, 2012

A meztelen igazság

Sziasztok!

Biológiával foglalkozom, és nem tudom megállni, hogy az első posztomban ebből a szemszögből írjak a patkányainkról.

Pöttyös és Csíkos egy laborban (pontosabban egy kutatócég állatházában) látták meg a napvilágot, ahol kísérleti célokra tenyésztenek patkányokat. Ők azonban nem voltak alkalmasak a kísérletezésre (hogy miért, az mindjárt kiderül, egyben ez a mai bejegyzésem fő témája), így Szilárddal  befogadtuk őket.
Ahogy a fotókon is láthattátok, Pöttyös és Csíkos fekete-fehér csuklyás patkányok, látszólag teljesen "normálisak", de nem ez volt a helyzet a kedves papával! Bár nem ismertem személyesen az urat, annyit biztosan állíthatok róla, hogy szinte teljesen szőrtelen volt és igen érzékeny a fertőzésekre. Valahogy így nézhetett ki:



Pöttyös és Csíkos azonban - szerencséjükre - nem őrá, hanem a mamájukra ütöttek, akit tehát egy szokványosan kinéző fekete-fehér csuklyás patkánynak kell elképzelnünk. Nem azért írtam, hogy szerencséjükre, mert előítéleteim lennének a kopaszokkal szemben, hanem azért, mert így nem kísérleti alanyokként, hanem házikedvencekként töltötték/töltik életüket.

Ennek az egésznek az okai pedig a gének. Pöttyös és Csíkos apukája és sok társa egy olyan génváltozatot hordoznak, amely miatt az immunrendszerük részben működésképtelenné vált - és "melléktermékként" a szőrzetük is hiányzik (innen jön a "nude" vagyis csupasz elnevezés). Az a tény, hogy gyenge az immunrendszerük, egyrészt érzékennyé teszi őket a fertőzésekre (emiatt steril körülmények között kell tartani őket), másrészt - és ez a fontos - lehetővé teszi, hogy rákos sejteket ültessenek beléjük, és ezáltal az emberi rákos betegségek ellen kitalált gyógyszereket próbáljanak ki rajtuk.

Igazából az előző bekezdésben vétettem egy hibát, mert a csupasz patkányoknak nem egy, hanem kettő van az említett génváltozatból (amit úgy jelölnek, hogy nude/nude). A normális patkányoknak is kettő van ugyanennek a génnek egy másik változatából, amit nevezzünk "normálisnak" (ezt + jellel szokás jelölni, vagyis ha kettő van belőle, akkor +/+).

Azonban a laborban semmi szükség szőrös (tehát ép immunrendszerű patkányokra). Bőven elég, ha a csupasz állatokat egymással szaporítjuk, és így minden utód is csupasz lesz. De akkor hogyan lett Pöttyös és Csíkos szőrös?

A magyarázat az, hogy a csupasz anyák ugyan vemhesek lesznek és rendben meg is szülik a kispatkányokat, de etetni már képtelenek őket, mert a tejmirigyeik nem fejlődnek ki normálisan. Így a kicsik éhen halnak... Erre azt a megoldást találták ki, hogy szőrös anyákat párosítanak csupasz apákkal. Ezek az anyák azonban a normális (+/+) patkányoktól eltérően két különböző génváltozatot hordoznak: egy nude-ot és egy normálist (nude/+). Így ők maguk fizikailag normálisak lesznek (mivel a normális génváltozat elnyomja a nude-ot), de utódaiknak nagyjából a fele két nude génnel születik.



A kispatkányok egy-egy génváltozatot örökölnek mindkét szülőjüktől: az anyjuktól vagy nude-ot vagy +-t, az apjuktól pedig nude-ot. Ezeket különböző színekkel jelöltem, hogy az öröklés könnyebben követhető legyen. Ahogy már korábban is utaltam rá, a nude/+ patkányok (lásd Pöttyös és Csíkos) szőrösek, a nude/nude állatok pedig csupaszok lesznek.

Természetesen más gének is okozhatnak csupaszságot, ezekről és a szőrzet kialakulásáról hasznos infókat találhattok például itt:
http://www.ratbehavior.org/CoatTypes.htm