Showing posts with label puszedli. Show all posts
Showing posts with label puszedli. Show all posts

Saturday, August 24, 2013

Új ketrec

Sziasztok!

Jó régen volt legutóbb új bejegyzés, ennek a fő okai a lustaság és a hőség voltak:) Ebben a bejegyzésben is inkább a képek fognak dominálni, úgyis az a lényeg. A szobájukat többször át kellett rendezni, egyre több helyre jutnak el, egyre több dolgot rágnak meg (kikerültek a székek is). Bogárról kiderült, hogy mindenhova szeret felmászni :)


Tuesday, April 30, 2013

Élettérnövelés

Sziasztok!

Legutóbb ott hagytam abba, hogy Puszedli kissé lefogyott és reméljük, hogy visszahízik a betegségét megelőző súlyára. Hát sajnos először nem így alakult, naponta mértük a súlyát, ami egyre kevesebb lett, de végül megállt ez a folyamat (körülbelül 10%-át vesztette el a tömegének). Kaptak egy ideig minden nap rizst, illetve egyéb hízlaló ételeket is, a két kicsi eddigre persze jól le is hagyta Puszedlit :)




Sunday, March 17, 2013

Változások

Sziasztok!

Legutóbb ott hagytam abba, hogy folyamatban van az összeszoktatás és Puszedli ismerkedik a kicsikkel egyelőre csak a kádban. Azóta persze sokat haladtak előre, először az ölünkben rohangálhattak együtt, ami a kicsiknek duplán újdonság volt, mert korábban nem nagyon mertek odajönni hozzánk.

Thursday, February 28, 2013

Apróságok

Sziasztok!

Eltelt majdnem egy hónap a legutóbbi bejegyzés óta, így már változásokról is be tudok számolni! :) De haladjunk időrendben.

Puszedli

Puszedli egyre ragaszkodóbb, egyre kíváncsibb, egyre nagyobb területet hódít meg magának. A szoba padlóján először még menekült és bújt mindenhova, de szép lassan ott is egyre nagyobb biztonságban érzi magát, már kóstolgatja a papucsainkat, ha a szobában járunk :)


Sunday, February 3, 2013

Puszedli, az egyke

Sziasztok!

Régen került ki új bejegyzés, ennek legfőbb oka a lustaság volt, de most rászántam magam az írásra/képek szerkesztésére :)

Egyedüllét

Még december végén elkezdtünk keresgélni fiatal patkánylányok után, akik Puszedli mellé költözhetnének, de sajnos minden próbálkozás így vagy úgy kudarcba fulladt. Nem akartunk olyan helyről hozni, ami nem megbízható (korábban voltunk olyan kereskedésben, amit inkább nem is minősítenék), Szeged pedig nem az a nagy patkány-tenyésztő város.  Január elejére vártunk két kis jövevényt, de pont az ideköltözésük napján kiderült, hogy mégse lehetnek a mieink és már máséi sem... A kereskedésben, ahonnan Puszedli is jött, pedig addigra pont elfogytak a lányok.

Ha valaki tud 4-5 hetes lányokat megbízható helyről, akkor ne habozzon szólni, Puszedli is nagyon várja! :)


Monday, December 17, 2012

Egy új barátság

Sziasztok!

Pöttyös és Puszedli összeköltöztetése végül nem alakult olyan jól, mint reméltük, hosszas figyelés után arra jutottunk, hogy Pöttyös elkezdte kiterjeszteni a területének határait, és egyre kevesebb teret enged Puszedlinek, aki többnyire bemenekült a kis dobozkájába. Puszedli persze rendületlenül próbálkozott az ismerkedéssel, de Pöttyös ezt mindig elhárította és elkergetés lett a vége.

Jobbnak láttuk, ha visszalépünk az ismertetési folyamatban, így Puszedli visszakerült a kisketrecbe, Pöttyös pedig maradhatott a nagyban. Így Puszedli élete se volt olyan stresszes és mi is nyugodtabban alhattunk :)

Újrakezdés: irány a kád



Tuesday, December 11, 2012

Összeszoktatás

Sziasztok!

Első találkozó

Miután Pöttyös és a kis Puszedli egy hétig egymás mellett laktak és csak rácson keresztül ismerkedhettek, megejtettünk egy rácsmentes találkozót ismeretlen terepen, a fürdőkádban. Betettünk egy papírhengert is, amibe csak Puszedli fért bele, hogy ha véletlen menekülnie kell, akkor ne csak rajtunk múljon, hogy Pöttyös el tudja-e kapni. (Egyébként a találkozók során mindig a kezünk ügyében volt egy vízzel töltött spricni, amivel a kényesebb helyzetekben meg tudtuk fékezni az öreglányt.) Pöttyös mindentől fél (főleg a fénytől), így inkább a kiutat kereste, de azért lekevert néhány nevelő célzatú pofont is a kisebbnek (aki nem nagyon hagyta békén).


Monday, December 3, 2012

Puszedli

Sziasztok!

Itt kezdődnek a friss élményekkel és képekkel tűzdelt bejegyzések, remélem rendszeresen fogjuk majd frissíteni a blogot. Ne féljetek kommentelni (facebookos bejelentkezéssel lehet, így megismerjük a ratmania csoportból jövőket is;) ). Ha véletlen senki nem olvasna, akkor is jó lesz majd később visszaolvasnunk a bejegyzéseket.

Új patkány a házban

Egy hűvös hétfő délután elhoztuk hát Pöttyös egyik új társát, Puszedlit. Volt még 5 testvére, sajna mind fiúk, valamint két lánynak mondott náluk fiatalabb csupasz patkány, nem mertünk kockáztatni, később visszamentünk, nem-e mégis fiúk, addigra az egyiket elvitték, a másik meg valóban fiú volt...



Puszedli a totális ellentéte annak, amit Pöttyösnél és Csíkosnál megszoktunk, folyamatosan megy, mintha soha nem is aludna, ugrik, mászik, felfedez. Beköltöztettük a kisebb ketrecbe és a nagy ketrec mellé tettük, épphogy "elérhetetlen" távolságra.