Ezt a bejegyzést korábban akartam megírni, akkor a karácsonyi készülődés miatt végül nem tettem. Ma reggelre virradóan Pöttyös (betegség után) átköltözött az örök sajtmezőkre, így most főleg az ő utolsó napjait (jót és rosszat) fogom leírni.
Első megbetegedés
Nem sokkal a legutóbbi bejegyzés után megnéztem Pöttyöst és Puszedlit (dél körül), mert hallottam, hogy ébren vannak, és valamit csinálnak. Pöttyös a ketrec sarkában az almon feküdt, Puszedli nem hagyta békén, de ő nem reagált erre semmit. Azonnal szétválasztottam őket, próbáltam Pöttyösnek enni/inni adni, de nem érdekelte, csak egy minimális főtt rizst volt hajlandó megenni nem sokkal később (az az egyik kedvence).
Délután már a számunkra új állatorvosnál voltunk vele (kb. másfél percre lakunk a rendelőtől), ahol kapott antibiotikumot és gyulladáscsökkentőt (két szuri). Ezek után nem sokkal már hajlandó volt enni és inni is, ami nagy megkönnyebbülést hozott, le is fényképeztem az "első" alkalmat.
Másnap ismét vittük az orvoshoz, ahol újra megkapta a két szuriját (érezhetően nehezebb volt lefogni, sokkal erősebb volt már ekkor), a második szúrás előtt olyan viselkedést mutatott, amit előtte sose láttunk tőle: a farkát macska-módjára "csóválta". Az állatorvosnak is új volt ez, azóta utánaolvastunk, és ismeretlennek tűnik a csóválás pontos oka, leginkább talán idegességre utal.
Továbbra is szétválasztva laktak ketten, de Puszedlit nem akartuk a kis ketrecbe zárni, így ő szabadon maradt az asztalon a dobozvárban, a ketrecet pedig egy kartonnal szeparáltuk el tőle. Kíváncsi is volt nagyon, hogy mi lehet a túloldalon, méregette minden irányból, de soha nem próbálkozott végül ugrással :) Egyszer feljutott a kartont támasztó ásványvizes palack tetejére, de onnan is lefelé vezetett az útja.
Pöttyös másnapra teljesen egészségesnek tűnt, a harmadik orvoslátogatás során már csak antibiotikumot kapott. Amikor felkerült a vizsgáló-asztalra és levettük a doboz tetejét egyből nekikezdett a csóválásnak, szóval sejtette, hogy nem lesznek túl kellemes percei, de persze hősiesen túlélte :)
Az állatorvos tanácsára kefírt is adtunk neki (korábban nem kapott), nagyon ízlett neki.
Újra összeköltözés
Elvettük a kartont és kinyitottuk a ketrec ajtaját, így is hagytuk és figyeltük hogyan alakul a kapcsolatuk. Úgy tűnt teljes a barátság; a ketrecben ugyan sokat verekedtek (ezeket mindig Puszedli provokálta), de az alvás is többnyire együtt ment :)
Megvolt a békesség, sok kellemes percet okoztak nekünk így együtt, főleg Puszedli gátlástalansága, ahogy a sokkal nagyobb Pöttyöst idegesítette néha:) Leggyakrabban a ház tetejéről "megpofozta" Pöttyöst, majd visszahúzódott. Végig jól megvoltak egymással: Puszedli jobban szeretett kinn a dobozvárban aludni, és meglepetésünkre Pöttyös követte, és nappal általában ott durmoltak mindketten.
Minden ment a maga útján, Puszedli is érdeklődött a kefír iránt, így ő is kapott belőle.
Kiderült az is, hogy Puszedli idegenekkel is teljesen barátságos és kíváncsi, egyik nap jártak itt vendégek és az egyikük karjára meglepetésszerűen fel is szaladt, amikor meg akarta simogatni :) Pöttyös visszahúzódóbb volt velük, ő nem annyira szereti az ismeretlent. Puszedli igazi kis felfedező, mindig meg tudja lepni az embert, hogy milyen helyekre szeretne bejutni:)
Szenteste
24-én este először megmutattuk nekik a karácsonyfát (élénken érdeklődtek főleg a díszek iránt), majd jöhetett a számukra készített vacsora, a finomságokból készített vegyestál.
Egyszercsak észrevettem, hogy Pöttyös nem reagál Puszedli piszkálásaira és a falatkáját is csak tartja a mancsában, nem eszi. Hirtelen az jutott eszünkbe, hogy talán mérgezést szenvedett (bár fogalmunk sem volt, mi okozhatta volna). Ekkor gyorsan elzártuk Puszedlit a ketrecbe és eltüntettünk mindent az asztalról, közben Pöttyös az oldalára feküdt és percekig nem tudott felkelni. Amikor fel-felkelt úgy látszott nem tudja hol van, teljesen kábán dülöngélt/eldőlt. Kapott egy búvóhelyet, oda bement, de benn is csak körözött, már amennyire tudott menni, elég "féloldalasnak" tűnt a mozgása. Nem evett, nem ivott, egész éjjel mellettünk volt, többször sípolva vette a levegőt, nagyon erősen reszelte a fogait. Infralámpával melegítettük, amennyire tudtuk.
Másnap vettük észre, hogy az orra körül vöröskönnyes az arca. Mivel az önitatót nem használta, pár óránként fecskendőből kapott mézes vizet, és hajlandó volt rizst is enni. Hálásan "gülüzött" és reszelt, miközben itattuk.Visszaköltöztettük a saját helyére a saját ketrecébe (ott mégiscsak nyugodtabb), és sokat melegítettük. Jobbnak tűnt az állapota, mosakodott is egy kicsit, később a dolgát elvégezni is kibandukolt a házán kívülre, és már kiskanálról is ivott. A légzése is normalizálódott, sokkal megnyugtatóbb volt minden, mint előző éjszaka. Most már kezdtünk reménykedni, hogy kibírja az ünnepek utánig, amikor orvoshoz tudjuk vinni.
26-án reggel mozdulatlanul találtuk a házában, a testtartásából ítélve álmában érhette a vég, reméljük nem szenvedett.
A testvére mellé temettük a kerítés mellé, az ablakunkból oda lehet látni.
Mindig emlékezni fogunk rátok!
